A szerződés itt úgy ment, mint a karikacsapás. Először lejöttek egy Death Disco-s koncertünkre, ahol elégedetten csettintettek, hogy bizony a közönség megmozdult a slágerekre. Kicsit beszélgettünk velük, ott nyilvánvalóvá vált a kölcsönös szimpátia. Dani még azon a héten tárgyalt velük a részletekről, megegyeztünk, hogy melyik dalok legyenek a kislemezen, miután Alannel is egyeztettünk - aki egyébként nagyon örült a sikerünknek - és 2007 nyarának elteltével már lemezes zenekarként vághattunk neki a sokat ígérő ősznek. Tehát az egész procedúra három hónap alatt lezajlott.

A felvételeket - a dob kivételével - ismét otthon készítettük. Direkt erre az alkalomra vettem egy régi négysávos magnót, hogy még faterabb legyen a hangzás. Az éneket is a hallban vettem föl a filléres cuccaimon, de akkorra nagyjából már tudtuk, hogy nem ez a lényeg. Az egyedüli kérdés az volt, hogy hol vesszük fel a dobot. Nekem nagyon tetszett a Boxer Rebellion és a 22-20's dobhangzása, szerettem volna, ha a mi is úgy szólunk, mint ezek közül valamelyik. Itt sem volt sok tökölés, a Dani megtudta az árakat, kiderült, hogy a Boxer Rebellion-os csóka sokkal olcsóbb lenne, ráadásul Londonban van a stúdiója. Így vele beszéltem először. Nagyon tetszett neki az anyag, mondta, hogy el is vállalná, csak nagyon nincs ideje. Mindenesetre megadta annak a stúdiónak és hangmérnöknek a számát, ahol a Boxer Rebellion első albumát rögzítette. Fel is hívtuk, és csak csodálkoztunk, hogy mennyire olcsó. A lemez hallgatása közben biztos voltam benne, hogy valami hatalmas stúdióban, milliós szerkókkal vették fel, aztán amikor Gyurkával beléptünk ebbe a shoreditchi stúdióba, mondhatom, hogy nagyon meglepődtem. A feljátszóhelyiségbe éppen csakhogy befért a dob, a keverőpult egy 80-as évekbeli Allen & Heath volt hiányzó potméterekkel, a felvételekhez használt kompresszor pedig 4 darab olcsó dbx volt (Az A38 élő hangosításra használ ugyanilyeneket, csak 6-ot...). Kérdeztem is a sráctól, hogy "ezzel csináltátok azt a lemezt?" Azt mondta, hogy igen, minden ugyanaz. Ez volt a legnagyobb tanulság. (Bocsánat a nem zenészektől, ez iménti leírás arról szól tulajdonképpen, hogy nem a technikán, hanem a fülön múlik minden.) A sors úgy hozta, hogy a felvétel közben az egyik mikrofon bekrepált, és csak otthon derült ki, hogy hiányzik egy sáv, ezért nem tudtam befejezni a keverést. Visszamenni nem tudtunk időben, mert a nyári fesztiválok következtek és nekünk haza kellett utazni Magyarországra, így a felvételek félbemaradtak.

Dani időközben megismerkedett Marc Bolan fiával Rolannal, akivel aztán megismertetett minket is. Nagyon szimpatikus srác volt, el is határoztuk, hogy csinálnunk kell valamit együtt. Nagyon hasonlóan gondolkodtunk. Dani kitalálta, hogy énekelhetne vokált a You're So Cruel-ban. Mindenkinek tetszett a dolog, annyira, hogy meg is hívtuk Magyarországra. Szerencsénkre pont Svédországban volt, azt mondta, hogy jól van, akkor átugrik Magyarországra. Gyors ötlettől vezérelve Dani kibérelte a Magyar Rádió 6-os stúdióját, kölcsönkértünk dobot a Zagar-os Lázár Tibitől, és ahogy megérkezett Rolan, be is mentünk felvenni a dalok dobját, meg Rolan vokáljait. Kettőt egycsapásra. Jó is lett, Német Marci hangmérnök vezényletével. Amikor visszaértünk Londonba, egyből hívtam a Boxer Rebellion keverősét, hogy változott-e a helyzet, de sajnos továbbra sem ért rá. Így kerestük meg George Shillinget, aki már fiatalon nagyon nagy hírnévre tett szert: ő keverte a Yazoo, a Primal Scream, 22-20's, stb. albumait. A kiadónak beadtuk, hogy muszáj lenne megszerezni, mert ő tudja a mi hangzásunkat a legjobban. Persze bele is egyeztek, mert nekik is első a zene volt, még ha többe is került ez nekik.

Dani elintézte Shilling menedzserével (mert hogy neki az is van), hogy ne kérjen annyit, ő pedig - a demó meghallgatása után - belement azzal a feltétellel, hogy akkor producerünk is lesz és a jogdíjból is részesülni akar. Ez bizonyítéka volt annak, hogy nagyon hitt a produkcióban, kicsit meg is illetődtünk… Amikor átküldtem a végleges sávokat neki, felhívott, hogy ugyan nem használhatná-e a demó éneksávját, mert az szerinte valahogy jobb lett. Mondtam neki, hogy dehogynem, de aggódtam annak minősége miatt. Kérdezte, hogy miért, aztán elmondtam neki, hogy azért, mert egy 16 Fontos Behringer előfokkal hajtottam meg a mikrofont. Erre nem fikázás volt a válasz, hanem az, hogy "komolyan? Akkor veszek egyet én is!" (Újabb adalék a fentebb említett drága cuccok/fül problematikához) Egy hónappal később felhívott itthonról egy nagyon jó barátom - Brodmann Tomi - aki többször is közreműködött vendégművészként nálunk, hogy láttam-e azt a videót a neten, amiben Shilling rólunk beszél. Nem láttam addig, de amikor megnéztem, nagyot nevettem, mert akár hiszitek, akár nem, tényleg beszerezte a Behringer cuccokat, ott figyelnek a milliós szerkentyűk között. (Akit érdekel, itt megnézheti: www.recordproduction.com/george-shilling-video.htm

A harmadik dal - ahogy az a lemezen is látszik - a Skull Juice My Little Animal remixe. Úgy kerültek ide, hogy Dani, mint mindenevő zenehallgató és körültekintő menedzser, tudta, hogy úgy lehet szélesíteni a rajongói kört, hogy olyan helyekre is eljuttatja a dalt, ahol egyébként az eredetijével a közönség biztos nem találkozik. Ez ma már természetes a zeneiparban, akkoriban még csak páran éltek ezzel a lehetőséggel. A Skull Juice szerzőpáros ekkoriban jelent meg a londoni undergroundban kb. 18 évesen, és minden szakmában dolgozó biztos volt benne, hogy hatalmas sikereket fognak elérni pár hónapon belül. Dani átküldte nekik a két dalt, hogy arra csináljanak remixet, amelyik jobban tetszik nekik. El is vállalták viszonylag olcsón, mert kellhetett nekik a pénz, de valószínűleg nem voltak annyira oda érte, mert - ahogy az a végleges verzióban is hallható - egy sort sem használtak föl sem az énekből, se semmilyen hangszerből. Az egyetlen dolog, ami bekerült a remixbe, az a refrén előtti nyögésem: "Oh". Ezt a Dani szóvá tette nekik, de csak azt válaszolták, hogy ez így tökéletes. Dani szerint egyébként jó volt a változatuk, de nem sikerült meggyőznie őket, hogy egy picivel többet használjanak föl az eredeti sávokból. A vége az lett, hogy nem fizette ki nekik a díjukat. Ez nem volt szép Danitól, de kemény maradt és minden fenyegetésükre azzal válaszolt, hogy használjanak többet a dalból. Dani embereire talált, mert ők is hajthatatlanok maradtak, inkább kiírták a Myspace oldalukra a megjelenésekhez - ahol ott virított a Puzzle kislemez - hogy "a világ legrosszabb zenekara". Ez az egész procedúra azonban a gyártásig nem zajlott le, Dani is hitt benne, hogy előbb-utóbb megenyhülnek, így felkerült a kislemezre.

A lemez - megjelenése után - jó kritikákat kapott, sokszor híres zenekarok lemezeinél több csillagot kaptunk ugyanazon az oldalon. Talán egy negatív kritika volt, ahol előkerült a régi jó Oasis hasonlat, de ez az oldal senkiről sem írt még jót, ahogy később figyeltem. Kapható volt a HMV-ben is, meg a kisebb csemegéző lemezboltokban, és nem is maradt belőle 2009-re raktáron sem. A kiadó várta is ennek megfelelően az új anyagot, és egy teljes lemezt.