Közben végig ott motoszkált bennünk, hogy akkor most mi lesz? Felbomlunk? Mert menedzser nélkül aztán írhatja az ember a világ legjobb dalait, attól még senki sem fogja megismerni őket. Megkérdeztem Matt-et, hogy ő tud-e valakit, de nemmel felelt. Megpróbáltam rábeszélni a Charlatans menedzserét, akiről mondtam, hogy rajongónk volt, de aztán a Charlatansra hivatkozva ő sem vállalt be minket, pedig azt mondta, hogy ez volt az álma, de hát a Charlatans, az a Charlatans, plusz McGee a főnöke… Érthető volt. Teltek a hónapok és nem történt semmi. Az ég világon semmi.

Egyre komolyabban kezdtem venni a gondolatot, hogy ennek az egésznek véget kell vetni, csak soha nem mertem megfogalmazni. Igazából soha nem akartam semmi mással foglalkozni, csak a zenéléssel, de muszáj volt belegondolni, hogy valami "normális" állást kell vállalnom, azt viszont nem akartam Angliában. Volt persze egy pici remény, hogy itthon is lehet valami - nekem -, mert a Balu még Szilveszterkor felajánlotta a téli SZIN-en, hogy legyek tagja a Zagarnak, amit akkor nem mertem elvállalni, hiszen ott volt a Puzzle Londonban, és abban sem voltam biztos, hogy ezt a zenekar minden tagja ugyanúgy akarja, mint ő… Ezidőtájt volt a Wings Of Love hatalmas siker az országban. De ez már egy másik történet…

Visszatérve a Puzzle-ra: Matt-el és Romival találkoztunk utána is gyakran egészen 2008 Húsvétjáig, de én nem akartam elkezdeni próbálni, mert úgy éreztem, nincs mire. Közben tartottuk a kapcsolatot Tamással is itthon, mutogattam neki az ötleteire kitalált vázlataimat, de nagyon nehézkes volt a dolog interneten keresztül, vezetés híján meg ő sem látta értelmét az egésznek, pláne 2000 kilométer távolságból. Aztán megkeresték, hogy nem akar-e játszani a Nemjuciban, amire ő igent mondott.

Emlékszem, ekkoriban egyszer meghívtuk Matt-et hozzánk kajálni, jó sokat dumáltunk mindenféléről, aztán mondtam neki, hogy ha jön valami lehetőség, akkor fogadja el, mert ha nem találunk egy új menedzsert, akkor lehúzhatjuk a rolót. Ő is nagyon sajnálta, mert szerette a zenénket és jó ötleteket hozott, mint szólógitáros. E beszélgetés után merült föl bennünk a hazatérés gondolata. Az egyetlen dolog, ami miatt nem döntöttük el akkor, hogy hazajövünk, az pont Romi volt, aki folyamatosan tartotta bennünk a lelket, hogy "ez annyira jó, hogy csinálni kell!!!" - mindig ezzel jött. Minden találkozásunkkor elmondta, hogy sok zenekarban játszott, de ilyen jó zenéket még soha, meg hogy mennyire sokat jelent neki, hogy megismert minket és micsoda zenészek vagyunk… Mi is nagyon szerettük (szeretjük), mert iszonyatosan jó dobos és hatalmas szíve van (valószínűleg ez utóbbiból következik az előbbi). Így aztán futottam még egy kört az ismerősökkel, hogy nem tudnak-e valakit, aki átvenne minket, de sajnos nyárig sem történt semmilyen változás, így elhatároztuk, hogy tényleg hazaköltözünk. Romival megdumáltuk, hogy bármikor, ha kedve szottyan Magyarországra költözni a felvidéki helyzet miatt, akkor két embert - Zsuzska és én - biztosan talál egy zenekar alapításához, Matt-nek pedig mondtam, hogyha el akar jönni nyaralni a Balcsira (nagyon érdekelte a téma, mert sokat hallott már róla), akkor szóljon és megyünk együtt. Nyár elején pedig már meg is mutatta új zenekara demóját, ahol mint szerző és énekes is "debütált". Ő nagyon megérdemelné az igazi sikert! James-szel utoljára egy közeli pub-ban találkoztam, ahol elmondta, hogy nem jött össze azzal a zenekarral a TV-s meló Amerikában, viszont felhívta december végén a 22-20's frontembere, hogy béküljenek ki, és álljanak újra össze. A basszerosuk mutatott két új dalt a telefonjáról, amire nagyon büszkék voltak, de nem sokat hallottam belőle a kocsmazajban. Úgyhogy az élet ment tovább, mint rendesen...

Nekünk pedig egy koncertünk maradt csak, amit "már csak tisztességből is" le kellett játszani, ez volt az augusztus végi SZIN. Arra gondolt szerintem mindegyőnk, hogy lehet, hogy ez lesz az utolsó. Annyi pénzt nem fizettek, hogy Romit el tudtuk volna hozatni repülővel, így egy magyarországi dobost kellett találnunk. Gyorsan felhívtam Lázár Tibit a Zagarból, hogy nem tud-e valakit. Ő egy Golovics Ferenc nevezetű kecskeméti fiatalembert ajánlott, akiről Szegeden - első közös koncertünkön - kiderült, hogy éppen annyira szereti a kolbászt és a pálinkát, mint mi, és gátlásait sikeresen legyőzve (és ha nem volt kemény az aznapi meló) úgy dobol, mint a Killers dobosa. Ekkor azonban még nem beszéltünk a folytatásról - igaz, a feloszlásról sem -, de a két próba és a koncert nagyon jó emléket hagyott mindannyiunkban.

Október végére aztán minden szálat elvarrtunk Londonban, a lemezkiadót kivéve, akik akkor még mindig nem tudtak semmit az egészről. Jobb is volt ez így… Itthon eleinte nagyon fura volt az a zenei közeg, amivel találkoztunk… A legfontosabb talán az volt kívülről érkezve, hogy a lakodalmas rock dallamvilága észrevétlenül belopta magát a magyar rockzenébe. Az első pár hónapban nem voltunk biztosak benne, hogy sokáig maradunk itthon. Zsuzskának végül sikerült melót találni egy zenesuliban, én bekerültem a Zagarba, így aztán itt ragadtunk mi is. Karácsony felé járt, amikor egyszer áthívtuk Danit és Tamást egy borozásra. Közben hallgattunk zenéket, meg megmutattam az utolsó félig londoni, félig budapesti Puzzle termést (ezt hallgathatjátok most). Nagyon tetszett nekik. Ekkor még nem történt semmi az újjáalakulás/folytatás ürügyén, csak a Dani mondogatta, hogy "kár lenne ezekért a jó minőségű számokért…" Fecó is közben keresett minket, hogy lesz-e valami, mert neki tetszik, amit csinálunk, és mindig valami ilyesmit akart játszani… 2009 januárjára, aztán megszületett az ötlet: megkérdeztem a 30Y-os Beck Zoli barátomat, hogy nem lenne-e kedvük bemelegítő zenekarként alkalmazni minket a koncertjeiken. Zoli tényleg segített, nem akarta, hogy elkallódjon régi cimborájának zenekara, ezért adott pár február-márciusi időpontot. Mi pedig megegyeztünk, hogy ha már itthon vagyunk, akkor csináljuk magyarul, mert amúgy úgysem hallgat meg minket senki. Fel is énekeltem az előző demó Save The Most Of Now-ját és Always-ét magyarul (Áldás és Elmondhatnám), beadtuk a MR2 rádióba, akik azonnal játszani kezdték az Áldást. Ennek folyományaképp jött egy fotózással egybekötött Wan2 interjú megkeresés, amelyek eredőjeképpen észre sem vettük és a Puzzle újult erővel, újra működni kezdett.