Bizonyára megszoktátok már, hogy ha Zságer Baluval együtt megkérdeznek minket a zenekarainkról, akkor mindig a The End-del kezdjük a történetet. Így van ez most is. A Blondsongs demónk kapcsán most megpróbálok visszaemlékezni, hogy hogy is indult a Puzzle.

A The End - aki még nem tudná - egy kaposvári középiskolai zenekar volt, amelynek szintén voltak előzményei. Erről nem szoktunk beszélni, mert annyira nem érdekes, de mivel ez egy összegző írás, most röviden ez is terítékre kerül. Tehát 1991 novemberét írtuk, amikor az érettségi közeledtével kitaláltuk a két másik alapító taggal - Pap Krisztián (ének) és Lévay Balázs (billentyűsök) - hogy egy utolsó zenélésre álljunk össze egy "szupergrup"-ra (mivel azelőtt külön zenekaraink voltak), aztán egy jó koncert után elkezdünk végre tanulni. Az első és utolsó koncertünk napja február közepére volt kitűzve és minden lehetséges slágert megtanultunk rá, hogy magunknak is emlékezetessé tegyük az utolsó zenélést, hiszen ezután komoly emberekké szerettünk volna válni. A basszeros posztra megkértük régi barátunkat - Póré Tamást, akivel szintén együtt játszottunk már azelőtt - hogy vállalja el még ezt az egy "botorságot" - mivel ő már akkor is a bluesban gondolkodott, mi pedig játszottunk mindenféle akkoriban divatos hülyeséget is, csak azért, hogy menőzhessünk. Mivel ő is szeretett menőzni, természetesen elvállalta. Dobos posztra akkor nem találtunk embert, így session zenészekkel próbálkoztunk. Eljött a február és nekünk még nevünk sem volt - gondoltuk minek az egyetlen koncertre - így az első plakátokon csak annyi volt, hogy "az öregfiúk búcsújátéka". Aztán rájöttünk, hogy ez nem menő, legyen egy név… Sokat nem agyaltunk rajta, mondtam, hogy mivel egy koncert, aztán felbomlunk, meg úgyis játszunk 3 Doors számot is, hát legyen The End. Mindenki érezte, hogy ez nem az igazi, de egy alkalomra jó lesz…

A baj csak az volt, hogy a koncert annyira jóra sikeredett, hogy nem lehetett abbahagyni… (ennyit az érettségiről, meg a komolyságról…nem is vettek föl minket…) Jöttek is ennek nyomán a meghívások: szalagavatók, záróbulik, stb. Így maradtunk együtt, ezzel a névvel egészen napjainkig, hisz a zenekar még mindig létezik - noha csak évi 1 koncertet enged meg magának a tagok elfoglaltsága végett. Az aranykor egyébként 1991-96 közé tehető, amikoris Dunántúl-szerte híres zenekarrá váltunk. A klasszikus felállás:

Riegler Attila - dob (jelenleg: Bee Stings /UK/)
Winterwerber Csaba - basszus (jelenleg: Napra)
Zságer Balázs - billentyű (jelenleg: Zagar, Demon Superior)
Pap Krisztián - ének
Némedi Árpád - gitár, szájharmonika
Bárány Tamás - szaxofon, fuvola (jelenleg: Dolhai Attila, Prognózis, stb.)
Ligeti György - gitár (jelenleg: Zagar, Puzzle)

Évekig tagja volt még a zenekarnak:

Póré Tamás - basszus
Lévay Balázs - billentyű
Sturm János - billentyű (jelenleg: NU Religion)


Ahogy a tagok jelenlegi zenekarait elnézitek, biztos látszik, hogy meglehetősen szerteágazó ízlésvilággal rendelkeztünk, így aztán elég lassan haladtunk a saját dalokkal. Azt hiszem hármat sikerült végleges verzióban öszehozni az évek során, a repertoár többi darabja a közös gyökérnek mondható blues-os előadók dalainak feldolgozása volt. Így jutottunk el 1997-ben arra a pontra, hogy külön-külön mindenki megalapítja saját szájízének megfelelő zenekarát, mert együtt nem megy gördülékenyen. Zságer Balu Winterwerber Csabival megalapították a Garderobe nevű funk-disco formációt, melynek révén megismerkedtek Yonderboi-jal, a sztori többi részét gondolom ismeritek… Pap Krisztán Riegler Attilával egy britpop zenekar alapításába kezdtek. Jómagam bekerültem a pécsi konzervatóriumba, ahol a klasszikus zene mélységeibe szerettem volna beleásni magam, feladva az addigi popzenész terveket.

Ez a lendület addig tartott nálam, amíg egy nap Farek (Pap Krisztián) fölhívott, hogy "sok embert kipróbáltunk, de mindenki túl öreges, senki nem úgy játssza ezt, ahogy kéne. Gyere el, próbáljuk meg együtt." Elmentem, három ember várt ott. A már említetteken kívül, Póré "Tade" Tamás basszeros és Bócsa Balázs számítógép guru. Azt hiszem az első instrukciók így szóltak: "figyi, max. 2 hang egy szólóban, a dalokban max. 3 akkord, te ne is gondolkozz semmin, majd mi megmondjuk, hogy mit játssz…" Ez akkoriban nem volt túl szimpatikus, mert én épp az ellenkező irányba haladtam a cizelláltságot tekintve, de beleegyeztem. Közben rájöttünk, hogy a vastag hangzáshoz kell mégegy gitár, így szóltam egy haveromnak, aki kollégiumi szobatársam volt abban az időben: Halász Gábor (Hali), aki így másodgitáros lett az együttesben. Tulajdonképpen az EMF, Primal Scream, Stone Roses, Happy Mondays által kijelölt úton szándékoztunk elindulni, kis elektronikával, stb., aztán Balázs időközbeni elmaradásával rockosabb irányt vett az ügy. A dalszerzést közösen próbáltuk eleinte - miután a többiek elkezdtek megbízni bennem, engedték, hogy én is mutogassak ötleteket nekik… Ötleteltünk próbán, otthon, mutogattuk egymásnak a riffeket, aztán ha valami több embernek is tetszett, akkor arra ráfeküdtünk.

Egyik próba után az Orfeumban álmodoztunk a majdani sikerekről - ami a helyi hozzánk hasonló fiatalok törzshelye volt akkoriban - és egy jó néven gondolkoztunk. Olyant akartunk, ami magyarul és angolul is érthető, mert már akkor Londonba készültünk, tulajdonképp magyar viszonylatban soha nem is gondolkodtunk. Ha jól emlékszem Farek vetette fel, hogy lehetnénk Interpol. Ez mindenkinek tetszett, de kicsit snassznak tartottuk (vicces, mi?), így szalvétára írtuk, ízlelgettük még egy darabig, aztán a Balázs egyszercsak kibökte - a sokadik vörösbor után - hogy legyen Intercool! Mivel addigra már mindenki emelkedett hangulatba került, azonnal lelkesedett az ötletért. Egy évvel később szinte egyszerre vallottuk be egymásnak, hogy azért ez a név elég ciki, csak addig senki nem merte mondani, mert azt hitte, hogy a többieknek ez nagyon tetszik.

Visszatérve az alakulás évére: az első koncertet 1997 december 30-án tartottuk, amolyan előszilveszteri buliként a Halász-ban (ma Pogo Center) a Garderobe-bal együtt, mely koncerteket követett az összeborulás: a hatalmas The End fergeteges koncertje. Akkoriban még nem csak saját dalokat játszottunk, hiszen csak fél éve alapítottuk meg a zenekart, így terítékre kerültek Oasis, Verve, Primal Scream, INXS dalok is. Mindenesetre már készültünk Angliára és két demót is rögzítettünk, melyeket végül nem küldtünk el kiadóknak a rossz minőségük miatt. 1998 januárjában elhatároztuk, hogy kis befektetéssel elmegyünk egy stúdióba, és felvesszük a dalokat rendesen is, hogy az angol kiadók szóba álljanak velünk. A dobokat februárban kezdtük el felvenni Pécsen a régi Teve Sound Stúdióban, ahol a Mega Sound System is rögzítette két lemezét. A dobfelvétel hangmérnöke az ő hangmérnökük - Valér - volt. Ezt a felvételt júniusig nem követte további munka, mert a stúdió új helyre költözött, viszont közben pár fesztiválon olyan jól szerepelt a zenekar, hogy addigra biztosak voltunk benne, hogy sikeresek leszünk még itthon is. Emlékszem, mindenhol odajöttek, hogy "milyen zene ez?! Én még ilyet nem hallottam, de tök jó!" Mellesleg jegyzem meg, hogy itt már túl vagyunk a Verve Urban Hymns-én, a Blur 13-jén, az Oasis Be Here Now-ján és a "szakma" még mindig meglehetősen értetlenül állt a produkció előtt. Sebaj. Itt már előkerült a név probléma, ezért újra ötletelés kezdődött. Sajnos a verziókra nem emlékszem, csak arra, hogy én javasoltam a Chapter 21-et (Syd Barrett példaképem miatt), aztán a Riddle-t annak jelentése miatt, de elvetettük őket, mert magyarul egyáltalán nem hangzottak barátságosan. Kedvencünk egyébként a "Bakurász" volt, de ezt a szót csak somogyiak ismerték, így inkább csak röhögtünk rajta. Közben fotós barátommal Nagy Zsolttal - aki annak az időszakunknak a legtöbb képi dokumentumát tarthatja kezében - elkezdtük a belső lemezborító fotóit készíteni. Az egyik ilyen fotózás alkalmával, amikor Attis barátnője - Zóka-Dani Edit (Edó) festőművész - is jelen volt, megemlítette, hogy utánanézett a "riddle" szónak - mivel ez jelentésében azért mindenkinek tetszett - és szinonímaként megtalálta, hogy "puzzle". Ez volt az, amit kerestünk: angolul, magyarul érthető, jól hangzik és egyszerű! Innentől már így is hívtuk magunkat!

Eljött a június és folytattuk a felvételeket. A dobok még szalagra rögzültek. (bár ez a végleges demón nem hallatszik, mert annyira nem bíztunk a "magyar-hangmérnök"-ökben - akiknél csak a dob és az ének volt a fontos - hogy olyan halkra kevertettük a dobot, hogy a végén még számítógépen, otthon raktunk rá pergőhangot, mert egyáltalán nem hallatszott…) A többi sáv pedig már az új digitális Tascam HD-n futott szinkronban vele, ahol még egy sz-betűt is be lehetett külön vágni, amikor az véletlenül kimaradt… Ez akkoriban nagy szó volt. A hangmérnökünk Bókai "Dedi" Zoli ekkor, a pécsi Zsűri zenekar vezetője.

Két hét alatt befejeztük a munkát, megkaptuk a master-szalagot és ahogy azt már említettem - mivel több pénzt nem mertünk kérni szüleinktől - a barátokkal Attiséknál folytattuk az "utómunkálatokat". Ma már nehéz elképzelni, de két számítógépet kellett összekötnünk a kiválasztott dobmintákkal, amelyeket még a helyére is kellett huzogatni a kisebb pontatlanságok miatt, és így újra kiírni az egész anyagot. Segítőtársaink a kaposvári számítógép mesterek voltak: a korábbi alapító tag Bócsa Balázs, aki már ekkor cd-íróval is rendelkezett (ő végezte a sokszorosítást is) és Zságer Balázs öccse - Zságer-Varga Ákos (Kisáki), akinél jobban senki sem értett a Cubase-hez anno. Az augusztus közeledett, amire a kezünkbe vehettük a kész lemezeket, már csak a borító hiányzott. A cím adott volt, tudtuk, hogy mit akarunk, pontosabban a két alapító tag - Attis és Farek - már megtervezték, hogy egy haj legyen a borító. Elmentek régi haverunkhoz - Klencsár Gáborhoz - , aki a város egyik leghíresebb fotósa, költője, zenésze (az Éhező Apácák kultikus zenekar vezetője), és fotóüzlete van az Ady Endre utcában, hogy csináljon egy fotót egy szőke hajkoronáról. Eredetileg időpont egyeztetésről volt szó, de ő azt javasolta, hogy találjanak most itt az utcán egy megfelelő hajat és vigyék be hozzá, hogy lefotózhassa. Találtak is egyet, így a kép még aznap el is készült. A borítót Attiséknál fejeztük be Kisáki számítógépes-, és Edó művészeti vezetésével. Edónak akkor még nem engedtünk elég teret, de később a rEvolution és a Csak játék borítóit is ő festette. Azt hiszem elmodhatom, hogy a legtehetségesebb festőművész, akivel találkoztam.

A kész termék így augusztus elejére fizikai formát öltött, és büszkén mentünk a Szigetre, hogy "jövőre már nagyszínpadon játszunk"! Az első korszak záróakkordjaként Tade bejelentette, hogy beszáll egy másik zenekarba, ami sokkal inkább az ő zenéjét játssza (Led Zeppelin, Iron Maiden, Black Sabbath, stb.), így a bevállalt koncerteket még megcsinálja, de keressünk helyette mást, mert nem akar minket hátráltatni. Attissal az első tippünk rögtön Kisáki volt, hiszen már az utómunkálatokban is annyit segédkezett önzetlenül. Szerencsére azonnal elvállalta a felkérést, noha abban az időben még nem volt olyan nagy basszusgitáros rutinja, de nekünk többet ért az elhivatottság, mint a hangszeres tudás.