Pedig csak most kezdődött…! Emlékszem, ahogy ott ültünk a "nagy győzelem" után a Szigeten az "Event's Hall" előtt és mondogattuk egymásnak, hogy "basszus, most mi lesz?" Senki nem jött oda hozzánk, miután lement a műsor, senki sem mondta el, hogy mi a következő lépés. Ott ültünk addig, amíg mindenki le nem lépett, csak a színpadot szétbontó munkások maradtak. "Vége a közvetítésnek, a többi nem fontos" - mondanám mai aggyal. Fura érzés volt, az biztos!

Az elkövetkező napokban aztán felhívtuk az összekötő emberünket a Pepsinél - aki nem ott dolgozott, csak a marketing felelősük volt egy külsős cégnél, hiszen ez az egész felhajtás tulajdonképpen nem volt más, mint egy tehetségkutatónak álcázott reklám a tv-ben. Két hónapon keresztül heti egy óra. (Nem akarok rosszindulatú lenni, mert még ez a srác volt mindenki közül a legsegítőkészebb és a legtöbb támogatást adta nekünk - erkölcsileg… Ez annyit jelent, hogy legalább háromszor egyeztetett a kiadóval, hogy hogy állnak a dolgok velünk.) Na de visszakanyarodva a telefonhíváshoz: megkérdeztem, hogy mi a helyzet velünk, hogy lesz tovább. Ő azt mondta, hogy ne idegeskedjünk, mindent elintéznek a PolyGram művészeti igazgatójával. A művészeti igazgató ugyanezzel nyugtatott minket az ellenkező oldalra lökve a dolgot, mikor felhívtam. Általunk sokat idézett "kedvenc" mondatuk az volt, hogy "nagy cég lassan mozdul". No de elég az hozzá, hogy lassan eltelt egy év, és csak nem tudtak megegyezni. Hogy miről? A pénzről természetesen. Ki, mennyit kap a Pepsi támogatásából. Az időközben Universal-lá alkult kiadó - érthető okokból - keveselte a támogatás 1,5 milliós összegét, a Pepsi összekötője pedig sokallta az Universal által kért - kissé valóban nevetségesnek tűnő - 10 milliót felvételi és promóciós költségekre. Ahogy így dobálták a lasztit egymásnak, eltelt majdnem egy év. Közben felvettünk két dalt a Soundmaster Stúdióban (Naptánc, Hosszú éj) és aláírtunk egy öt évre szóló lemezszerződést. A zenekarnak ez egy nagyon kemény év volt. A fesztiválokon játszottunk boldogan, mint mindig, de belül őrlődhetett mindenki - magamból kiindulva, persze nem beszélt senki róla. Ebben az évben összesen két dalt írtam, annyira nem bírtam feldolgozni a "nesze semmi, fogd meg jól" szituációt és azt, hogy a legjobb barátom - Tade - a zenekar első basszerosa - öngyilkos lett februárban. (E két dal egyébként a Here We Go és a Directions voltak, melyek a 2003-as Csak játék lemezen jelentek meg végül Szól valahol és Használati útmutató címmel, mely lemez teljesen a Dream Your Life dalaira épül, e kettővel kiegészülve.) 2001 szeptemberét írtuk és még mindig nem történt előrelépés a felvételek ügyében. Időközben Attisék Budapestre költöztek, jobb munka és zenélési lehetőség miatt, én Pécsre költöztem a barátnőmhöz, Tamás még Ceglédre járt haza pesti melóból, Kisáki maradt egyedül Kaposváron. Azt terveztük, hogy ha már úgyis beindul a szekér, akkor áttesszük a székhelyünket Pestre, így könnyebben elérjük majd egymást a kiadóval, ha bármi adódik. Így feladtuk a kaposvári próbahelyet és Újpesten béreltünk egyet.

Ekkor már látszott azonban, hogy ez a lemez-ügy nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzeltük. Persze azért reménykedtünk, de egyre kevesebb volt az eszmecsere a kiadóval, úgy is mondhatnám, hogy az Universal parkolópályára állított minket. Ez kőkemény hatással volt mindenkire. Először Kisákin éreztük ezt, aztán egyszer megkérdeztük Attissal Kaposváron a Vaszary-ban, hogy mi lesz így a zenekarral, ő meg csak annyit mondott, hogy "nem lesz már semmi az egészből". Felmerült újra az angilai távozás lehetősége, amire a történtek után szintén nemet mondott. Mi erre új basszeros után néztünk. Attis hírdetéseire szinte csak "Világegyetem Professzora"-i jelentkeztek, akik jó anyagi lehetőséget láttak a zenekarban és szerettek slap-elni. Egy hónapi próbálkozás után Attis felvetette, hogy megpróbálhatnánk a barátnőmet - Horvai Zsuzsannát - aki klasszikus gitár szakra járt akkoriban a főiskolára, mondván, hogy ha klasszikus gitározni tud, akkor egyszólamban is biztos tud játszani basszusgitáron. Persze tudott, így lett nekünk a "legjobb női basszeros"-unk.

Elérkezett 2001-2002 tele. Sokat próbáltunk az új felállással, miközben elérkezett az email korszak is, így könnyebb lett a kommunikáció a zenekar és az angliai menedzsmentek, kiadók között is. Éreztük, hogy a Dream Your Life meglehetősen elavult már, így új dalokkal próbálkoztunk, melyekből négyet már fel is vettem otthoni verzióban ekkorra. Ezek a dalok egyáltalán nem voltak slágeresek, sem túl jó dalok, ezért soha nem lett belőlük Puzzle. Igazából csak kerestem a továbblépést valami felé, amire majd nem lehet ráfogni, hogy Oasis-es. A kinti ügynökségek sokszor válaszoltak, és össze akartak hozni találkozókat Londonban, de mi nem tudtunk kimenni a vízumkényszer miatt. Ekkor már szóbeszéd volt az Európai Únióhoz való csatlakozás is, de megegyeztünk, hogy ahogy lenne egy komoly ajánlat, mindenképp kiszökünk.

2002 február - március környékén a kevés koncert egyike után odajött hozzánk egy lány - Bába Móninak hívták - hogy nagyon tetszik neki, amit csinálunk, nem akarjuk-e, hogy kiadjon minket az Universal, mert szerinte ez az anyag megérett arra. Gondolhatjátok, hogy mi volt a reakciónk… Kiderült, hogy pár hónapja kezdett el dolgozni a művészeti igazgató alatt és ismerte a lemezt, mert megtalálta a demó-kupacban. Arra, hogy nekünk már egy éve van szerződésünk, ő is csak a fejét rázta. Mindenesetre felkavarta az állóvizet, aminek eredményeképpen a következő hét elején felhívott a művészeti igazgató, hogy csináljunk valamit a lemezzel… Mintha rajtunk múlott volna… Újra elkezdődött a tárgyalási sorozat, hogy milyen marketing tervvel lehetne jól eladni a zenekart. Ezzel mi annyira nem is foglalkoztunk, csak jártunk az irodájukba meggyőzni őket, hogy jó a zenekar és ha mögéteszik a Pepsis szponzorpénzt, akkor el lehet juttatni az emberekhez, csak csináljuk, mert elévül a zene. Nyáron Ennek érdekében felvettünk egy klipet a Hosszú éj-re Edóval Kaposváron, amit egy kölcsönkért Super-8-as kamerával rögzített. Ezt elküldtük nekik, ők pedig a zenetévének. Párszor le is játszották… (Erről a dalról készült később egy hivatalosabb - Universalos - verzió is, amelyet már a kiadó fizetett, de vállalhatatlansága miatt soha nem reklámoztuk, párszor lement a Viván, de letiltottuk.) Időközben Tamás - komolyan véve az angliai terveket - talált egy baby-sitter állást Dél-Londonban, így ki is költözött. Mi nem követtük akkor, mert végére akartunk járni a lemez-ügynek, amiben addigra már Tamás sem nagyon hitt, inkább nekünk is a kiköltözést ajánlotta.

Az év őszére aztán sikerült megegyezni a kiadóval, és stúdióba küldtek minket. Elkezdődött a Csak játék felvétele. Kicsit fura volt, mert erre az időre már elkészült demó-verzióban egy következő lemez (rEvolution), amit Attisék házában Kaposváron 2002-2003 fordulóján raktunk össze majdnem végleges változatban, így ez az új lemez minden szempontból jobban lekötött minket. Szinte a magyar lemezt csináltuk "mellékesen". Ez sokszor érződik is a szövegeken, melyekre olyannyira nem figyeltünk, hogy volt, hogy bementem a stúdióba énekelni, és akkor, ott írtunk valamelyik dalra szöveget, hogy legyen mit énekelni. 2003 elején befejeztük a felvételeket, közben Tamás is hazalátogatott néhány riffet felvenni, mesélt a kinti koncertélményeiről, amelynek hatására eltökéltük, hogy bármi siker is legyen a lemez körül, mindenképp kiköltözünk. Az utómunkálatokat otthon fejeztük be, már csak a végleges keverés és a master volt hátra. A nyári fesztiválszezon utánra terveztük a végleges formába öntést, mert a már ismert Soundmaster Stúdiónak sikerült azt az SSL keverőpultot megszereznie, amelyen a Depeche Mode Violator albumát készítette. Ennek összeszerelése szeptemberre volt várható, így ezt az időt mi is szívesen vártuk ki. A fesztiválokat hármasban játszottuk egyébként végig, miután Tamás visszahúzott Angliába. A nyár során felvettük a rEvolution dalait végleges formában a budapesti City Sound stúdióban - Kiss Attila hangmérnökkel - és az otthoni szerkentyűinken, mert ezidőre beszereztük a legfontosabb berendezéseket, hogy ne legyünk stúdióidőhöz kötve.

Ekkor megtörtént az, amire nem számítottunk: az Universal a régi művészeti igazgató helyére újat nevezett ki, aki úgymond "megfúrta" a Puzzle lemezt, mondván, hogy ő nem ad ki olyat, ami nem eladható. Megint ott voltunk, ahol a part szakad. Behívott minket, hogy ez egy halott vállalkozás és úgysem lesz semmi haszna, ő pedig azért került erre a posztra, hogy pénzt termeljen a cégnek. Nem számított, hogy ki van már fizetve a stúdió, csak a keverés van hátra, egyszóval semmi sem… Nem értettük, hogy az Universal többi dolgozója miért nem tudja meggyőzni e gondolat butaságáról, mindenesetre jó pár találkozóra sor került, hogy meggyőzzük, hogy amit csinálunk, az jó. Ragaszkodott egy sztorihoz, hogy mi is ez az egész. Mihez lehet kötni, stb. Mi folyamtosan azt mondtuk, hogy ott folytatjuk, ahol az Illés abbahagyta, ezzel kéne valamit kezdeni. Ebben látott fantáziát, hát megpróbálta megfűzni Bródy Jánost, hogy adja az arcát a dologhoz. Mi Szörényit szerettük volna, mert sokkal hitelesebb figurának tartottuk, de ő addigra eltűnt a zenei életből teljesen, így maradt Bródy. Ő két hetet kért a válaszra, hogy milyen feltételekkel mehetne a dolog. Kivárta a két hetet, és közölte, hogy akar egy duettet, amelynek egy Bródy (nem Illés!) dal legyen az alapja és a lemez többi számát is ő akarja írni… Azt hiszem ehhez nem kell kommentár… Szerencsére Universalos emberünknek is kivágta ez a biztosítékot, így elvetette az ötletet, azt mondta, hogy nem akar velünk kitolni (útközben megkedvelt minket), fejezzük be az anyagot magunk, minden körítés nélkül, de semmi plusz pénzre ne számítsunk, kiadják és vége a projectnek, a többi rajtunk múlik. Szerezzünk egy jó menedzsert! (A Pepsi végül soha nem adott pénzt a lemezre, azt mondták, az ajánlat már "elévült"...)

Eljött a szeptember és - hihetetlen, de - ismét a Soundmasterben voltunk Dunai János hangmérnökkel. Egy hét alatt be is fejeztük ott mind a két lemezt. A kiadó persze a másikról nem tudott, azzal már Angliára készültünk. A történet itt válik ketté. Októberben valóban megjelent a Csak játék - mondhatni "fű alatt" - és komolyan fontolóra vettük a menedzser kérdést. Sok embert megpróbáltunk, de senki sem vált be különböző okoknál fogva. Közben két szerencsés váratlan dolog is történt: egy régi barátunkat - Michael Zweckert - bevették a Kispál és a borzba, és a PTE Eszétika szakán megismerkedtem egy tanárommal, akinek Lovasi András a katonatársa volt. Ő kérte egy zenei előadásom után, hogy mutassak neki zenéinket, hátha tud nekünk valamit intézni Lovinál. Össze is hozott aztán egy közös sörözést melynek eredményeképpen Lovi letette a voksát mellettünk. Már sokan emlegették neki a zenekart, nem beszélve arról, hogy ők is Universalosok voltak akkoriban, így egy harmadik oldalról is érkezett komoly ajánlás, ezek eredőjeként novemberben előzenekarukként indultunk országos turnéra.